Az ipolysági 27.sz.Szent Imre és az ipolyfödémesi 50.sz.Sznet Gellért csapatok cserkészeivel európai körútra indult. Angilia, Görögország, Olaszország, Spanyolország, Hollandia Svédország és Franciaország vidékeire. Lecsapott a szicíliai maffia, tartottunk divatbemutatót, futottunk maratont.

A nyár kezdetén a Miki és Imi Tour szervezésében – hogy mit is takar e név, rájöhetsz hamar – európai körútról szólt a meghívó, s ugye ki hagyná ezt ki!
Hiszen már elődünk vallotta, hogy „Europica Varietas” –Európa változó, mégpedig 1620-ban, ő volt az első magyar európai útleírás szerzője, Szepsi Csombor Márton. Erre voltunk kíváncsiak mi is, ipolysági, ipolyfödémesi, tornai és szepsi cserkészek. 2003. július 2-án Felvidék egyik csodás táborhelyén, Derencsényen csomagoltunk össze és léptünk át másnap Magyarországra.
Útlevéllel mindenki rendelkezett, mely hátlapjára rögtön fel is került a magyar bélyegző, amit később a többi követett a meg-megújuló határőr jóvoltából. Tudtad, hogy Petőfi kedvenc játéka a méta volt? Hát hidd el, nekünk is az. Építkeztünk, csomagoltunk egész nap. „Otthon, édes otthon” jelmondattal repültünk aztán Nagy Britanniába, ahol a Big Ben homokóra változata, ill. manufaktúrát alapítva egységesült tábori trikó készült. Munka után édes pihenésként nagy bátorsággal a Loch Ness tóban mártóztunk meg és lejátszottunk egy krikett meccset, majd öt órakor elfogyasztottuk valódi ír teánkat. Hosszú hajóúton Görögországba érkeztünk, ahol indult is a maratoni futás, amelyet mindenki a maga 8 perces részvételével megtoldva 127 km-t tudhattunk magunk után! Akklimatizálásként, azaz a forró időjáráshoz alkalmazkodva előbb beportyáztuk az olimpiai falut, majd elindultak a XXVII. olimpiai játékok. Másnap gyors Ferrari röpítette a társaságot Olaszországba, ahol autógyártás, majd labdarúgó meccs zajlott. Ellátogattunk Rómába szentmisére és az egészet egy igazi ristorantebeli spagettivel koronáztuk meg. Egész nap működött a szicíliai maffia, akit a nap végére sikeresen lefüleltünk.
Az új hét Spanyolországban ért minket. Kolumbusz Kristóf biztatására a tengerre szálltunk és Indiába indultunk, hát hogy-hogy nem, új területre tévedtünk, ami későbbi értesüléseink szerint az Amerika nevet kapta. Onnan visszatérve még egy bikavidal erejéig időztünk és vonattal értünk Némethonba. Ott minden tartományt részletesen megismertünk és felüdülésként a müncheni opera adott otthont a dalnokok ligájának. Komoly Nummer War, azaz számháború az Alpokban folyt és az este a reformáció korába vitt bennünket. Következő napon gyors Porschéval száguldottunk át Franciaországba. A körutazást a francia riviérán kezdtük, s ott ért minket a hír, hogy a Christian Dior nyári kollekcióját szállító kamion egy balesetben odaveszett és ránk vár a feladat, hogy ötletesebbnél ötletesebb ruhákat tervezzünk, tábori körülmények között. Közben felépült Eiffel mérnök úr segítségével a torony, amelyet egy kis pezsgővel ünnepeltünk. Fényárban úszott az este a cannes-i filmfesztivál tiszteletére. S éjjel ráadásul a Bastille épületének ostroma következett. A hegyeket hátra hagyva az alföldre kerékpároztunk, Hollandia szélmalmai és tulipánjai közé. Csere-berébe bocsátkoztunk a holland falusiakkal és aznap állták a próbát, akik estére zöld nyakkendőre vágytak. Utunk végén Skandinávia földjére léptünk.. Nóbel díj reményében vetélkedtünk, megismertük a viking-szokást, ezt csak az tudja, aki ott volt! Vacsora tájt pedig maga a svéd király hívott a svédasztal köré.
Köszönetet érdemelnek GH-s dézsatündéreink, akik ugye, velünk tartottak a körúton, sőt a maratoni futásban is! Az étrendet naponta az adott nyelven hirdette a tábla, így sokunknak rejtény is maradt az, amíg bele nem került a csajkába, de akkor aztán megnyaltuk mind a tíz ujjunkat, mondom ezt a teljes társaság nevében.
Ismereteinket is gyarapítva folyt a kilométerek gyűjtése, amit a hirdetőtábla aktuális tíz kérdésének megválaszolása jelentett az adott országról. S így tudtunk végül kilenc nyelven „Jó munkát” is köszönni. A kilométergyűjtés szoros versenyt hozott, amit az ipolysági Pandák nyertek, mégpedig a fődíjul kitűzött hétvégi utazást a másik cserkészcsapathoz, azaz a szepsiekhez.
Július 12-én „már az otthon várt, Felvidék kapujában” – idézem a tábori indulót, s a jól összeszokott utazóközönség búcsút vett egymástól, hogy egy újabb közlekedési eszközzel, autóbusszal érkezzen a várakozó (és valljuk be, aggódó) szülőkhöz és barátokhoz.