Idén Dunaszerdahely adott otthont az országos történelmi vetélkedőnek. Cserkészcsapatunk szokásosan két csapatot indított a versenyen. A nagyobb korosztály a Mókus és Tatu őrs tagjaiból állt - Balázs Beáta, Balázs Annamária, Iván Tamás, Rácz Hajnalka, Baffy Roland. Ők a 21 versenyző csapatból a 4.helyen végeztek (de el kell mondani, hogy a verseny szoros volt és az első helyezettől mindössze 4 pont választotta el őket). A kisebb korosztály csapatát a Szúnyog őrs alkotta, akik a 3. legjobb térképet készítették és a „Rákóczi, Bercsényi” kuruc kesergő dallal a 2.legjobb pontszámot kapták az előadásra. Ők: Juhász Veronika, Rácz Csenge, Klementik Stella, Seregély Viktória, Gumány Dalma.

A témák felkutatása és a gyakorlás már hetekkel a verseny előtt elkezdődött, de a térkép természetesen csak az utolsó pillanatban készült el. A csapatokat a vetélkedőre a felkészítő őrsvezetők, tisztek és néhány őrstag is elkísérte J. Az utazás elég kalandos volt – és ezt nemcsak a több száz kilométer okozta, hanem – útközben egy órára lerobbant az autóbusz. A probléma hamar orvoslásra került és csapataink – Királyhelmec, Kassa, Léva és Palást társaságában – megérkeztek Dunaszerdehelyre. Nem sokkal később a szervezők városi portyára indítottak bennünket. El is mondták, hogy az általunk szervezett tavalyi vetélkedőn bevezetett ötletet szeretnék hagyománnyá tenni. Kissé átfagytunk (és majdnem minden állomást is megtaláltunk), de a végére belejöttünk a játékba. A Szúnyogok segítségére volt egyik nyékvárkonyi cserkésztestvérünk, akivel út közben futottak össze. A séta számos élménnyel tarkította az esténket, de ez maradjon a mi titkunk.
Másnap a versengés végig izgalmas volt. A helyezéseket 1-2 pont döntötte el. Meg kell említeni, hogy az ipolysági lányok szép énekükkel és a Kossuth nóták ötletes előadásával kiemelkedtek a műsorukkal.
Az eredményhirdetést követően a Csallóközi múzeumot látogattuk meg, majd szentmisén vettünk részt. Vacsora közben „a verseny izgulásának terhétől megszabadulva” vagy a tartalmas napoknak ill. a jókedvünknek köszönhetően már dőltünk a nevetéstől. De még ekkor sem ért véget a nap. Haza indultunk. A keleti busz Bőst érintve vágott a hosszú útnak. Megnéztük a vízi erőművet, amelyet még sokunk nem látott és a monstrum nagy csodálkozást váltott ki. Majd a társaság többsége a buszban kényelmesen (?) elnyúlt, hogy a hosszú utat a legjobban, azaz alvással töltse. Még az sem zavart senkit, hogy éjjel az óraátállításba utazunk, és ezáltal egy óra „elveszik”.

Köszönjük a dunaszerdahelyieknek a kiváló szervezést és a vendéglátást.