Csapatunk 2011.2.18 - 20. között Ájban egy különleges tanyán vett részt a KMCSSZ cserkészeivel és pár kíváncsi civil látogatóval. A felettébb érdekes tanyáról Rácz Csenge és Globits Misi ír élménybeszámolót.

Lássuk Misi beszámolóját:

Félig csukott szemmel szálltunk fel a buszra, de nem is nagyon tudtuk, hogy merre is megyünk, és a sofőr GPS-e nélkül biztosan nem találtunk volna el Ájhoz. Annyit mondtak nekünk, hogy egy kis szlovák faluba megyünk kirándulni a szlovákiai-magyar cserkészekhez. Mint egy bajnokságot nyert csapat, úgy érkeztünk Ájba -- „szurkolók” vártak minket finomságokkal meg táblákkal. Alig léptünk le a buszról, és már valahogy pogácsa landolt a szánkban. Gondoltam magamban: jól indul ez a hétvége. Rögtön csapatokba osztottak, és elindult a 2011 Áji Olimpia. Erre az exkluzív versenyre csak öt országot hívtak meg. Anglia, Görögország, Franciaország, Olaszország és Németország mind felkészülve jöttek a hétvégi rendezvényre, és indulhattak az ügyességi játékok.
Természetesen kint kezdődött az első közös játék, mivel a gyönyörű téli időjárásban csak kint lehet programozni! Biztos jót nevettek a vezetők, akik figyelték, ahogy az udvaron össze-vissza siettünk megtudni, kinél volt a bejelentett szó. A nagyteremben staféta versenyek következtek, ahol egérfogóval összekötött botokat fogtunk meg, vagy talán fordítva. Egy zümmögős levegőtartási staféta is volt, és láttam, hogy egy páran keresték a szúnyogokat. Még volt szívószálból vízivási staféta, lufi-felfújós verseny, bekötött szemmel kellet megkülönböztetni a lufikat, aztán széken kipukkasztani. Észrevettem, hogy a három lufis játékra ugyanazokat a lufikat használtuk, és eszembe jutott a cserkész múltamból valamilyen törvény, de sajnos az mar olyan régen volt, hogy nem emlékszem...
Ebéd közben néhányan sajnáltuk, hogy valamilyen evési staféta nem szerepelt korábban, mert simán megnyertük volna. Végül nem igazán tudtuk, hogy mi volt az ebéd, de annyira finom volt, hogy kérjük majd a receptet. Sétálás/hegymászás nélkül nem lehet kirándulni, így hát ebéd után felmásztunk a tornai várba. De mielőtt odaértünk volna, a vad tornai őzek megtámadtak! Szerencsére sérülés nélkül a várhoz értünk, ahol KIM-játék forgószínpad volt. A vár történetét megismerve, mindenki megvizsgálta saját haját, hogy Krisztina levágott-e belőle.
Hajvágás nélkül visszatértünk a helyünkre, ahol valamilyen sorrendben népdaloztunk, uzsonnáztunk, vacsoráztunk és bemutatkoztunk. A népijáték is belefért valahogy a programba, és így a külföldiek is meglátták, hogy a cserkészek mennyit szoktak ölelkezni, csókolózni. A tábortűzi számokat még a hollywoodi rendezők is dicsérték volna, még akkor is, ha nem értették volna a régi népmeséket. Az esti program pedig arról szólt, hogy miként tanítjuk meg a híres UNO játékot, amit most már szinte mindenki ismerhet. Majd a következő találkozón nagy játékot várunk!
A következő nap takarítással és pakolással kezdődött, és még a templomba is eljutottunk. Finom reggeli mellett, még egy híres filmtörténetet is lefényképeztünk. Indulás előtt még ráértünk egy óriási kézszorításos láncjátékra, majd vonakodva elbúcsúztunk egymástól. Ahogy elhúzott a busz, és egymásnak integettünk az ablakon keresztül, azt gondoltam magamban, hogy a következő találkozón is remélem, hogy ilyen jó élmények és pogácsák lesznek.
 

Most következzenek Csenge szavai:

Amióta csak megkaptuk a téli tanyával egybekötött csapatszülinapi meghívókat, alig vártuk a múlt hétvégi cserkész akciót. Persze a téli tanyázás mindig jó buli, de ez a mostani mégiscsak kuriózumnak számított, mert kihez jönnek látogatóba a világ szinte minden pontjáról külföldi magyarok? Na, ugye, hogy senkihez! Hát most hozzánk jöttek! Méghozzá elég szép számmal Venezuelából, Brazíliából, Uruguayból, Kanadából és Amerikából, Németországból, Franciaországból, de még Afrikából is jöttek cserkésztestvérek vagy honfitestvérek, ahogy tetszik.
Aki egy kicsit is jártas a töriben, vagy nem szundít töri órán, az tudhatja,hogy a II. világháború során-’45-ben és ’56-ban rengeteg magyar kényszerült elhagyni Magyarországot, és keresni egy új hazát. Nagyszülők és szülők tanították a világ minden pontján gyermekeiknek a magyar nyelvet, vele együtt a kultúrát és Magyarország szeretetét.
Nagy szerencsénkre saját szemmel és füllel is tapasztalhattuk a hétvégén, hogy a nyelvet az unokák nem felejtik, sőt egy program keretében sokuk egy évet tölt el Budapesten, hogy az őseik nyelvét fejlesszék, tökéletesen elsajátítsák, és a már annyiszor hallott országot megismerjék.
Mi már péntek este a legújabb kedvenc törzshelyünkre utaztunk Ájba, ahol csodás a kilátás, és nem utolsó sorban szép és kényelmes helyen tölthettük első éjszakánkat, egyelőre csak saját csapatunk társaságában. A „very special” vendégeket csak szombat reggelre, 9-re vártuk, mondanom sem kell nagy izgalommal, előre elkészített üdvözlőtáblákkal, pogácsával és kis szalagokkal rajtuk a résztvevők neveivel, mindenki szépen szín szerint csapatokba beosztva.
Végre megérkeztek! Örömujjongással, nevek kiabálásával, ismerkedéssel és a csomagok felcipelésével telt az első óra, majd ezek után kint egy kis futkározós játék melegített fel minket a fagyos szélben. Míg vendégeink bent reggeliztek, addig mi kedvenc kendős játékunkat játszottuk, de csak ez után jött az igazi szórakozás! Öt országra osztva (név szerint: Franciaország, Görögország, Németország, Olaszország és Anglia) kezdődött a verseny. Itt volt alkalmunk megismerkedni csapattársainkkal. Volt zümmögés az utolsó leheletig, botos egérfogós, lufi fújás, megjelölése és bekötött szemmel való megtalálása, majd ráülve annak kipukkasztása. Ezek után szomjunkat csillapíthattuk a víz időre történő megivásával.
Móka után jött az ebéd, ahol a mi univerzális Zsuzsa nénink, fincsi zöldséglevest és még jobb kolozsvári káposztát készített, a nem éppen kis csapatnak. Ezúton is szeretnék könnyes szemmel köszönetet mondani Zsuzsa néninek a finom ebédért :O))) Teli bendővel jól esik a kirándulás a tornai várromhoz, ahol a hosszú út folyamán van időnk még jobban megismerni egymást, csapaton kívül is. A séta folyamán letaglózó élményben volt részünk, nem csak a kilátást illetően, hanem a kiugró őzt is beleértve, bár szerintem Florencia többet tudna mesélni erről. :O)
A csúcson fényképezkedtünk, fényképeztek, megtekinthettük a Titanicból oly jól ismert filmrészletet Stóf és Joss előadásában, és meghallgattuk a vár mondáját. Ezek után ilyen – olyan „aki keres, az talál” játék következett, országonként ugyancsak. Itt érzékeinket tehettük próbára egy - egy állomásnál. A szállásra visszatérve uzsonna várt minket, majd a hangunkat a hideg szél után népdallal melegítettük föl. Nagyon tetszett, hogy mindenki énekelt határon innen és túl, szinte mindegyik népdalt. Éneklés után bemutatót láthattunk a csapatról, nem kicsit vicces és ciki képekkel a legjobb táborokról, versenyekről, tanyákról, valamint, hogy miként lettünk kiscserkészekből nagyok, őrsvezetők majd vezetők. Vacsi következett, ahol megkóstolhattuk az igazi cserkész specialitást, a virslit! Miután mindenki jól lakott, minden csapat kapott egy mesét, amivel fel kellett készülnie a tábortűzi jelenetekre. Mondhatom, mindegyik nagyon humorosra sikerült. A tábortűz előtt népijátékkal melegítettünk be, ahol bizony a hangulat cseppet sem volt fagyos az elcsattanó puszik miatt. :oD Végre elérkezett a tábortűz ideje is, mikor mindenki egytől - egyig bekapcsolódott a programba, együtt énekelt, nevetett, játszott. Új játékokat tanultunk, régieket játszottunk.
A vidám tábortűz után szabad foglalkozás volt, ami leginkább beszélgetésben, gitározásban, hatalmas UNO partiban merült ki, és természetesen facebook címek, e-mail címek cserélésében.
Másnap nagy meglepetésünkre reggeli után csapatunk immár külföldi barátainktól egy nagyon kedves kis ajándékot kapott. Ez az ajándék nem volt más, mint egy világtérkép a résztvevők neveivel teleragasztva, attól függően, honnan jöttek.
Biztosan állíthatom, hogy ez az eddigi tanya volt a valaha legjobb téli tanya, amiben valaha is részt vettem, elsősorban az új barátok, gazdag élmények miatt, és azért, mert megbizonyosodtam, hogy bármerre is legyen, a magyar mindig hazatalál.

A vendégeink közül Nyári Kriszti és Diaz Sebestyén így emlékezik a hétvégre:

Február 19-20 között a Balassi Intézet KMCSSZ hallgatóival elmentünk kirándulni, egy felvidékii határ közeli szlovák faluba (Ájba). A szepsi szlovákiai magyar cserkészcsapat erre a hétvégére szervezett egy tanyázást, és megegyeztünk abban, hogy mi is részt veszünk rajta! Így szombat reggel egy bérelt magán busszal elindultunk a határhoz. A résztvevők között találunk cserkészeket és nem cserkészeket, akik többsége a KMCSSZ által meghirdetett ösztöndíjjal a Balassi Intézetben tanul Magyarsági ismereteket.

A kirándulásunk célja főképpen az új és régi hallgatók összeismerkedése, a csapatszellem kiépítése, a nem cserkészekkel megismertetni a cserkész életet, találkozni más cserkész csapattal, és a szórakozás!!
A Szepsi SZMCS csapat nagy szeretettel fogadott minket, és Szpisák Zsuzsanna valamint Gajdos Katalin vezetésével egy tökéletes hétvégi program indult meg, A Játék Határok Nélkül- Nemzetek Versenye. Aki cserkész múlttal rendelkezett, zöld nyakkendővel töltötte a tanyázást időtartamát, a nem cserkészeknek adtunk fehér nyakkendőt, hogy ne érezzék magukat teljesen kívülállóknak. A hétvége úgy zajlott, mint egy rövid hétvégi tábor, rengeteg programmal és játékkal.
Szombat délután felmentünk a tornai vár romjaihoz, és játékkal, szórakozással tanultuk a vár történelmét. Az esti tábortűzön részt vett az áji polgármesterasszony, mint vendég, és nagyokat nevetett a tábortűzi számainkon. Szavaival élve: „még nem láttam ilyen kis vidám csapatott”. Másnap hosszas búcsúzás után indultunk Kassára, ahol a kassai cserkészcsapat vezetője egy fantasztikus idegenvezetést tartott a város jellegzetes építészetéről és történelméről. Ha a szlovák északi szél nem tett volna akkora hatást a résztvevőkre, sokkal élvezetesebb lett volna. :)