Az említett nyugodt éjszaka elmaradt. Vagyis csak éjfélig tartott, mert sziréna hangjára ébredtünk. Azt hittük, hogy légi riadó, mások tűzoltókra tippeltek. Egyikünknek sem volt igaza. Ernest Shackleton riasztott minket, mert Scottól várt morze üzenetet. Segítenünk kellett a megfejtésében. Az üzenet ez volt: Amundsen megelőzött harmincöt nappal. Hogy mit akart ez jelenteni, akkor még nem tudtuk. Visszafeküdtünk, ébresztőig fél szemmel nyitva aludtunk.
A megszokott napsütés fogadott minket. Reggeli barna színes, édes kenyér, kakaó. A szokásos reggeli tennivalók után urbanizált számháború, vagyis szokatlan módon nem a fák között, hanem a bázis területén a sátrak fedezékében. Csata után a kezünket ügyesítettük habszivacs figurák fabrikálásával. Tízóraira nyalókát szopogattunk. Az ebéd rántott gulyásos zöldségleves volt és tejfeles hús könyöktésztával. A délutáni csendes pihenő hamar elszállt a nagy melegben. Csak néha takarta felhő a napot, és mintha esni szeretett volna, de maga is rájött, hogy nincs is miből.
Jó, hogy kicsit pihentünk, rohampálya lett a következő esemény. Nem volt igazán hosszú, de a kis távon is nagyon el lehetett fáradni. A legjobb idő kicsivel több volt négy percnél, a kevésbé jó több mint tíz. Az első öt neve, az ötödiktől: Bartók Zoli, Szabó Christofer, Pergely Sziszi, Balázs Attila és a legjobb Vojakovič Tibi. A nagy rohanás után egészségügy előadás Zsuzsa nénivel, nem mintha rohampálya után szükség lett volna rá, de az igazi kutató ilyenhez is konyít. Ja, még az előadás előtti pár üres percben egy speciális fallabdát játszottunk mindannyian.
Az esti program nagyon összevontra sikerült. Kísérletnek volt jelezve a napiparancson, és hát az is volt. Hisz minden őrsnek magának kellett megfőznie a vacsoráját, paprikás krumplit. Tüzet rakni, a tűzhelyet megépíteni, alapanyagot elkészíteni, fűszerezni, megfőzni. Aztán megenni, mosogatni, tűzhelyet eltüntetni. Minden őrs bizonyított, egyik sem halna éhen. Finomak voltak mind.
A GÉP-be nyolc előtt tápláltuk az antarktiszi megoldást. Helyes volt. Kis idő telt el, és jelzett ismét. Megköszönte a FEVA nevében az elmúlt napokat. Megköszönte, hogy munkánkkal megakadályoztuk a káoszt, és megőriztük a világ stabilitását. Ja, és még valami, mondta (a GÉP). Emlékeztetett, hogy ne felejtsük az élményeket, a túrát, a fürdést a hideg patakban, az eperjesi tavat, a gumicsónakot, a Sultánka és a Salvátor életet adó ásványvizét, az éjszakai riadót, a római pudingcsatát, a kormos arcokat. Tcen - tcen, tcen - tcen, tcen - tcenkettő. Köszönjük meg egymásnak is az együtt töltött napokat, és ne feledjünk el egész évben cserkészkedni, hogy jövőre is hasonlóan találkozzunk.
A tábortüzet az MIT vezette. A küldetés (a tábor) alatti legjobb élményeket elevenítette fel. A bázisparancsnok is megköszönte a küldetés sikerét, azt mondta, hogy holnap a 47. körzetet olyan állapotban kell elhagynunk, mintha mi sem történt volna. Hisz a misszió titkos volt. A zászlót Vojakovič Tibi vonta le. Takarodó előtt kicsit beszélgethettünk, e-mail címeket osztottunk meg egymással. De már elcsendesedett mindenki, csak a Harward sátrában duruzsolnak egy kicsit, meg az a fránya madár, vagy micsoda hajtogatja a magáét.